Keresés ebben a blogban

2013. május 31., péntek

A rizslisztről

Az elmúlt hónapokban kissé megrekedtem a konyhai kísérletezésben. Időnként a sütés/főzés, már jobban hasonlított egy kémiai kísérletre nálunk, mint valami finom megalkotására. Gondolataimat a mit mivel lehet helyettesíteni hatotta át, végül már odáig jutottam, hogy mikor szénsavas ásványvizet akartam inni, és nem volt itthon ásványvíz, az jutott eszembe, mi lenne, ha a sima vízbe sütőport tennék.... vajon tudná-e helyettesíteni a hiányt.

Tudtam, hogy nehéz lesz a gluténmentes élet, de a glutén mellett lassan az összes gabonaféle is tiltólistás, köztük a kukorica, köles, hajdina is, így kenyéralapú dolgok elkészítésére nekem csak a rizsliszt marad-ez az, ami igazán megoldhatatlannak látszott az elmúlt hónapokban. 

Amikor először próbálkoztam a rizsliszttel, kifejezetten visszataszítóan élettelennek tűnt, sehogy sem illett be az eddigi konyhai tapasztalatimba.
Aztán rájöttem, alapvetően másképp viselkedik, így másra is van szüksége, mint a többi lisztnek. Ezen tapasztalatokat figyelembe véve végül egészen megkedveltük egymást.

Mik ezek a különbségek?
Először is: normál sütőben kiszárad. Ezért: sütőpapírral alul/felül be kell takarni, ha beleharapható verziót szeretnénk kapni kihülés után.
Sütőből kivéve nem szabad betakarni. A betakaráskor ugyanis nem visszapuhul, hanem bevizesedik. És gumiállagú lesz.
Jót tesz neki minden olyan sütési technika, ami meggátolja a kiszáradását: nagyon finom kenyérszerű dolog készíthető belőle gofrisütőben, kontakt grillsütőben, teflonos palacsintasütőben. 
A rizslisztes kenyerek melegen, frissen a legjobbak. 3-4 óra elteltével ehetetlenné válnak. 
Nagyon jó, 100% rizsliszt alapú tészták vannak forgalomban, nekem a kedvenc márkám e tekintetben a Scotti.
A rizsliszt nem jó sűrítésre, én főzelékeknél krumplit használok erre a célra. 
A pudingokat rizsdarával sűrítem. 
Az Annapanni-nak vannak olyan gluténmentes lisztkeverékei, amik egyben kukoricamentesek is, és nagyon finomak, jól használhatóak, úgy viselkednek, mint egy normális liszt: például megkelnek. Innen jött az ötlet, hogy a rizslisztes dolgokhoz érdemes burgonyapelyhet használni, így sokkal puhább, könnyebb lesz a tészta.


3 megjegyzés:

  1. Megleptél. Nem jó sűrítésre? Én már régóta szinte minden levest és főzeléket rizsliszttel sűrítek. Szerintem az egyik legjobb.

    VálaszTörlés
  2. komolyan? és hogy csinálod? nekem még nem sikerült sose. a rizsdarával már inkább, de liszttel még nem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igazából semmi különös, csak beleszórom a kajába és még főzöm egy kis ideig. Ha nem elég sűrű, teszek még bele. Lehet, hogy csak a mennyiségen múlik. Vagy, hogy még pár percig forralni kell utána.

      Törlés