Keresés ebben a blogban

2011. augusztus 22., hétfő

gyümölcspüré a jegesbe

Az elmúlt évben több receptben is emlegettem a gyümölcspürét. Kiváló alapanyaga a réteseknek, a gyümölcsös csigának, de csináltam már belőle tortatölteléket, vagy lepénytölteléket is. Az alapötlet innen származik, eredetileg bébikajaként kezdték pályafutásukat, de aztán a többféle hasznosíthatóság miatt maradt a koncepció. Tavaly főleg szilvapüré került a jegesbe, idén a barack nyert. Mintegy 15 kiló barackot dobozoltam be ezzel a módszerrel a jegesbe.

A barackot megmostam, lehúztam a héját, kiszedtem a magját. Érdemes magvaváló barackot használni erre a célra.

Nekem most főleg sárga húsú barackom volt, de jó a fehér húsú is. 

Ezután egy nagy lábosba tettem a gyümölcsöket, majd egy botturmixszal az egész összenyomtam. 

Ezután kisebb nagyobb tálkákba öntöttem a pürét- lehet babakajás üveget is használni, nem megy szét a mélyhűtőben, vagy tavaly például 2 decis műanyag poharakba kerültek. Idén úgy döntöttem nagyobb tálkákba rakom őket ezek kb fél literesek: egyrészt van tetejük, másrészt rögtön egymásra lehet őket pakolni a mélyhűtőben.

1 megjegyzés: