Keresés ebben a blogban

2011. július 20., szerda

Louis Kuhne: Az új gyógyító tudomány

Napok óta tépelődöm, mit kellene írnom erről a könyvről. Ha már beharangoztam, hogy erről fogok írni, valami olyat kellene, ami figyelemfelhívó, de nem felületes, ami jól összegez, de nem rettent el a vízgyógyászattól.
Az biztos, több barátunk kipróbálta már a módszert, és abban mindenki egyetért Kuhne bácsival, igazán heveny betegségek esetén látványos az eredmény. A foggyulladást, a migrénes fejfájást, a lázat rögtön megszünteti. a vízkúra Amikor az idegen anyagok erjedni kezdenek, hatásosan eltávolítja azokat a szervezetből. De ahogy Kuhne is írja, a nagyobb gond az évekig fennálló krónikus bajokkal van. Amikor, mintegy időzített bomba, gyűlnek és gyűlnek a káros anyagok, elnyomva az életerőt, akadályozva a test normális működését. Olyankor nehéz a takarítás, a méregtelenítés is, mert a szervezetnek nincs elég energiája rá. 
Azt, hogy valami nincs rendben, a szervezet többféleképp jelzi. Az egyik legelső jel a "hideg kezek-lábak, meleg fej" állapot, vagy az, amikor az ember nem tud csak egyik vagy másik oldalán aludni. 
A vízkúra több, ún. gyógyító tényezőből áll: gőzfürdő, napfürdő, ülőfürdő és dörzsfürdő. Ezek közül talán csak a dörzsfürdő hangzik idegennek, az ülőfürdőt a mai természetgyógyászat ÉLETFÜRDŐ néven egy az egyben átvette, a gőzfürdő megfeleltethető a szaunázásnak, a napfürdőről pedig már írtam, végül is egyfajta napozási technikát jelent. 
A gőzfürdővel kapcsolatban azt említeném meg, Kuhnénél mindig ülőfürdővel végződik. Kitalált egyfajta házi gőzkészüléket, bárki felépítheti a saját fürdőszobájában. Mi is elkészítettük, de miután felkerültek a fürdőszoba falára a gyerekmintás matricafestékes képek, amik egy-egy gőzfürdőzés után lefolytak a falról, kitettük a készüléket. Kuhne egyébként heti 2X ajánlja a gőzfürdőzést alkalmanként 30 percig.
Az ülőfürdőt vagy életfürdőt egy nagy lavórban félig fekve kell végezni úgy, hogy a lábakat közben egy meleg lavórba tesszük. A víz 23-26 fokos, köldökig-csípőig szabad csak érnie. Ebben a helyzetben durva kendővel-vászon-erősen dörzsölni kell a köldököt fel/le/illetve oldalvást. Ez a fürdő 5-10 percig tarthat, gyerekeknél, gyenge betegeknél még kevesebb ideig. Ez az a fürdő, mely lázcsillapításra nagyon jól használható, illetve a gőzfürdő, napfényfürdő után használható. Az ülőfürdő után a testet mindig újra fel kell melegíteni, erre a legjobb a testmozgás, vagy az ágyban erősen betakargatva fekvés. Betegség alatt napi 1-2-3X lehet végezni. Láz esetén akár 2 óránként is. A köldök körüli dörzsölés az emésztés, így az idegen anyagoktól való szabadulást segíti. 
A dörzsfürdőhöz 10-14 fokos víz kell, mi csapvíz hőmérsékletűvel szoktuk csinálni, ami 18 fokos. Nem kell megijedni, ebbe nem kell beleülni, egy vödörbe kell engedni, nekünk pedig a vödör fölé kell ülni egy sámlira meztelenül. Egy durva kendőt bele kell mártani a vízbe, annyi vizet hozva fel, amennyit a kendő befogadni képes. Ezzel a vizes kendővel kell a nemi szervet gyengén dörzsölni -de csak kívülről. A dörzsfürdő kifejezetten nőknek, illetve idegbetegségekre jó. Ideje: 10-60 perc között van. A szobának, ahol végezzük a fürdőt, melegnek kell lennie. Állott, vagy lágyvíz jobb, mint a sima csapvíz. A dörzsfürdő kifejezetten betegeknek van szánva. 

A gyógyító tényezőkön kívül Kuhne könyve nagyon sok mindenről szól még. Például a természetes életmódról, mely teljes egészében egyezik a Biblia tanításaival, azaz hogy az ember alapvető tápláléka a gabona és a gyümölcs. A zöldségeket gyógyításra kaptuk, a hús pedig csak meg lett engedve, az eredeti tervben nem szerepelt, mint ahogy az örök életben sem lesz húsfogyasztás. Konkrét recepteket is közöl, kedvencei a kásák, de alapvetően a darabos ételeket pártolja: azaz mindent abban a formában kell megenni, ahogy az a természetben megtalálható. 

Kuhne módszerét összegezve: sok szempontból még ma is egyedülálló, pedig csak a természet megfigyelésén alapul. Nagyon ajánlom azoknak, akik keresik a választ szervezetük rezdüléseivel kapcsolatban, és szeretnének meggyógyulni a tompultságból, az életerő hiányából.

2011. július 16., szombat

a Kuhne-féle vízgyógyászatról

Louis Kuhne az 1800-as évek végén élt Lipcsében. A vízgyógyászat atyjának tekinthető, bár nem csupán a vízgyógyászattal foglalkozott, egy igazi egészségvédőnek tekinthető. Minden kijelentésének a természet megfigyelése szolgál alapul. 3 könyvet írt: a Gyógyító tudomány című a legjelentősebb, ezen kívül a Gyermeknevelés olvasható még magyarul, az Arckifejezéstan címmel írt csak németül érhető el.
Némely dologban 100-200 évvel megelőzte korát, de persze vannak olyan tanácsai is, amik már nehezen kivitelezhetőek ebben a modern világban. 

A Gyermekneveléssel kapcsolatban például felemeli a szavát az együttalvás mellett, mint ami a természetben is egy teljesen bevált gyakorlat. Szerinte a kisbabának a normális emésztés miatt szüksége van az anya testhőjére, így az együttalvásra. Az anyatej hiányában is elutasítja a tehéntej adását, szerinte az anyatej pótlására sokkal jobb a rizs- és a zabtej!. Érzékeny gyomrú gyerekeknél a gyümölcsök adásánál felhívja a figyelmet az éretlen gyümölcsökre, szerint sokkal könnyebben emészthetőek, mint az érett gyümölcsök. Elutasítja a finomított cukrok használatát és a húsevést. 
Nagyon sokat ír a női betegségekről, arról, hogy egy egészséges nő teliholdkor menstruál, ha ettől elcsúszik, a szervezet hónapokig azon igyekszik, hogy erre visszaálljon. Terhességkor a legfontosabb periódusok azok, amikor a régi rend szerint menstruáció következne. 
Legérdekesebb gondolatai a gyermekbetegségekkel kapcsolatosak. Elutasítja a védőoltásokat. Szerinte a betegség a szervezetben lévő idegen anyagok erjedése, egy gyógyválság, amire szükség van azért, hogy az idegen anyagok távozhassanak. A legtöbb gyerekbetegség ősszel és tavasszal várható, az időjárás változás hatására ugyanis könnyebben erjedésbe jönnek a salakanyagok. A gyerekeknél azért van több betegség, mert az ő szervezetük még képes hatékonyan reagálni, igazán megszabadulni a megterhelésektől- nem tompultak el. Megjegyzi például, hogy a betegség kezdetén a gyerekek bőre kifeszül- ez tényleg nagyon látványos, és a láz segíti a test pólusainak megnyílását, hogy az idegen anyagok távozhassanak. Lázcsillapító módszere- az ülőfürdő- egyébként egyedülállóan hatékony!!!!!!!!

Az Arckifejezéstan című könyve főleg az arc jellegzetességei alapján történő diagnoszitzálást tesz lehetővé. Megemlít ugyan konkrét betegségtüneteket: például a nyakon lévő vízszintes csíkok mandulaproblémára utalnak, de lényegében 3féle megterheléstípust diagnosztizál: elülső/hátsó/illetve valamelyik oldali megterhelést. A különböző megterheléstípusok mentén előre megjósolja a testi problémákat: például hátsó megterhelésnél gerincdeformitás, aranyér várható... Érdekes észrevétele például: az arcprofilt nézve az állkapocsvonal kérdése. Egészséges embernél ez a vonal épp a fülhöz vezet. Régóta figyelem már ezt, és elmondhatom, ez csak kevés embernél van így, többeknél ez a vonal egyáltalán nem is látható, vagy jóval a fül mögé visz. Ami már terheltséget jelez. 

Legfontosabb műve a Gyógyító tudomány című könyv, erről legközelebb részletesen szeretnék írni.

2011. július 14., csütörtök

napfényfürdő/balatoni élmények/a Kuhne-féle vízgyógyászatról először

A Balcsinál időzve sokszor eszembe jutott kedvenc természetgyógyászom: Louis Kuhne. Szeretnék néhány napig az ő munkásságánál elidőzni, mert nagyon fontosnak, nagy hatásúnak ugyanakkor méltatlanul elfeledettnek érzem őt. 
Mielőtt még belemennék írásaiba, módszerének részletezésébe, egy külön megjegyzést szeretnék szánni a napfényfürdőnek, mint a vízgyógyászat egyik elemének. A Balcsin időzve ugyanis nagyon sok és jótékony változást vettünk észre magunkon, és ezek nem a puszta pihenés következményei voltak. A napfény és a víz váltakozása teljesen megélénkített minket, a bőröm 3 nap alatt szépen letisztult (mert bár 30 éves vagyok, még mindig tele pattanásos ragyákkal), az életerőm megújult.

Sajnos manapság nem nagy divat a napfény jótékony hatásáról beszélni. A magas UV sugárzás miatt az emberek többsége úgy tekint a napra, mint ami elől menekülni kell, ami lever, elveszi az életerőt, eltompít, a bőrünket pedig beteggé teszi, rákot okoz. Az, aki napozik, maximum a hóbortjának kedvez. 

De hogy a napfényben gyógyító erő rejlik?

Megvallom őszintén, az UV sugárzás hangsúlyozását túlzásnak tartom. Van UV mérőnk, nem egyszer mértem magas UV sugárzást akkor, amikor nem is volt riasztás, és szinte sosem mértem magas értéket, mikor hatályban volt a riasztás. A gyerekeimet a strandolás alkalmainak kivételével sosem kenem napvédő krémmel. 5-ös UV szint felett nem viszem őket napra, 5-ös szint mellett pedig nem tartom értelmesnek a kenegetést, hiszen akkor márciustól októberig kenegethetnék. Az 5-ös UV szint ugyanis alapnak tekinthető. ebben a melegben reggel 9-ig, illetve délután 4 órától vannak a szabadban. A napvédő krémekkel kapcsolatban óvatosságra intenék mindenkit, a bőrön keresztül felszívódó méreganyagok ugyanis veszélyesebbek, mint a szájon keresztül bevittek. Van egy részletes káros anyag lista a Neways  honlapján, de hirtelen csak ezt találtam, ez mutatja, milyen összetevőktől mentes krémeket érdemes vásárolni.

 Na szóval a napfényfürdőről. Tény, hogy hozzá kell szokni a naphoz. A napsütés okozta fejfájás, fejzúgás, levertség annak a jele, hogy a szervezetben erős méreganyag kiválasztódás kezdődik a napfény hatására. Ettől nem kell megijedni, nem kell elmenekülni, hanem a kiválasztódást segíteni kell. És itt jön a Kuhne-féle vízgyógyászati módszer- amely az ún. "ülőfürdőkkel"- (erről később) levezeti a mozgásba jött méreganyagokat a napozás után. Kuhne napfényfürdőit nem feltétlenül meztelenül kell venni. Mint ahogy a gyümölcsfákon is a gyümölcsök a levelek árnyékában érnek meg, úgy a napozást is nagyméretű levelekkel befedve ajánlja. Mi ezt napraforgólevelekkel szoktuk megoldani. Lefekszünk, és ezekkel az óriáslevelekkel szépen betakargatjuk egymást. Így a bőr gyorsabban felmelegszik, és az izzadás is gyorsabban megkezdődik.

Éljen a napsütés! Éljen a napfényfürdő! Éljen a megtisztulás!

2011. július 13., szerda

pudingtorta

No akkor folytatás. A múlt hetünk kicsit húzósra sikerült: a nagyobbik fiúnkon is átment a hasmenéses nyavalya: csak az alapbetegsége miatt sokkal súlyosabb volt. 3 napig feküdt!, görcsölt, fél-egy óránként járt WC-re. Komolyan megijedtem, mi lesz vele. Aztán mint amit elfújtak, jobban lett. Elmentünk nyaralni Balatonlellére, -Boglárra, a második napon ismét rátört a hasmenés, így végül egy nappal előbb hazajöttünk. Most megint jobban van. Itthon várt a közben megérett 5 kiló paradicsom, 5-6 kiló sárgabarack. Közben visszahívtak dolgozni, holnap kezdek- mozgásfejlesztés. 
A múlt héten 2 szülinapot is tartottunk: a nagyobbik kisfiam 3, én pedig 30 éves lettem. A hasmenés árnyékában igazi babatorta készült, könnyű, kis mennyiségű, mivel másnap utaztunk, és nem akartam maradékot hagyni.Az alapötlet Zsófitól van.


hozzávalók:
egy kis méretű törtához

kb 50 db kerek piskóta
fél csomag puncs pudingpor
fél csomag csoki pudingpor (étcsoki)
fél liter víz
3 ek zabtejpor
méz

Egy kisebb jénai tálat kibéleltem a piskótákkal úgy, hogy a kerek felük kifelé legyen. Ezután 2,5 deci vizet feltettem főni, beletettem 1,5 ek tejport, mézet és a vízzel elkevert pudingport. Mikor besűrűsödött, ráöntöttem a piskótára, majd szépen elegyengettem. Ezután újabb sor piskóta következett. Majd a csokipuding. És az újabb sor piskóta az aljára. Mikor kihűlt, egy órára hűtőbe tettem, majd egy tányérra kiborítottam. A kisfiam nagyon örült neki.

2011. július 5., kedd

szabadságra mentem

szabadságra mentem, 
 
nyitás: 
2011. július 13. szerda

addig is írjatok sokat, hogy legyen mit olvasnom!

2011. július 4., hétfő

gyerekkorom kedvenc ételei

Patrícia és Timi hívott erre a játékra.
Gyűjtsük össze gyermekkorunk kedvenc ételeit, sütijeit blogunkon!
Bizonyára mindenkinek vannak kedvencei, melyekhez akár kedves történetek is fűződnek. Emellett persze akadnak olyan ételek is, amiket valamiért nagyon nem kedveltünk. A számot tekintve nincs szabály, mindenki annyi ételt sorol fel, amennyihez kedve van! Így jobban megismerhetjük egymás ízlésvilágát és egy kicsit nosztalgiázhatunk is!:)
Egy bloggernek 5 másikat kell meghívnia a játékra!
Jó olvasgatást és kellemes időtöltést kívánok a játékhoz!


Kicsit furcsa volt újra átgondolni, milyen ételeket is szerettem régen, főleg azért, mert többnyire húsos ételek jutottak eszembe (nini az éhes disznó meg a makk). De hát ez van. Gyerekként is szerettem jókat és főleg sokat enni. Ez a szokásom megmaradt felnőttkoromra is, átlag másfélszer annyit eszek, mint a 190 cm-es 86 kilós férjem. Volt egy olyan történet gyerekkoromból -kb 10 éves lehettem, mikor egy lakodalmon egy velünk szemben ülő férfi az édesapámmal fogadást kötött, megeszem-e ezt, meg azt.... az édesapám csak nevetett, tudta, hogy meg fogom enni... igaz is lett.

na szóval örök emlék marad számomra: 
-Sitkei mama mákos és diós kalácsa
-Kósi mama: sült sertéshúsa -tökéletesen finom ecetes uborkájával
a szilveszteri: ragasztott baracklekváros linzer
-édesapám: "földönsózottja"-egybe sütött fűszeres alsó-felső csirkecomb
- édesanyám spenótfőzeléke, sóskája, finomfőzeléke... az összes főzeléket nagyon magas színvonalon gyártja
- sajtos ropi: egy hatalmas és nehéz vaslappal gyártott rácsos sós süti
- a saláták közül a paradicsomsaláta nagy kedvencem volt, és a kígyóuborkából készült pirospaprikás saláta
édesanyám: tökből készített ananászbefőttje, és a szeletelt uborkás savanyúság!
- nagynéném méteres tortája, egy másik nagynéném pogácsája

Abban a kiváltságos helyzetben lehettem gyerekként, hogy az édesapám és mindkét bátyám vendéglátóit végzett, így gyakorlatilag a legfontosabb éttermi ételeket végigkóstolhattam, az átlagnál jóval gyakrabban ettünk étteremben: sertésborda hentes módra, Dubarry-szelet, Alpesi-szelet, Bakonyi-szelet- ezek mind a kedvenceim voltak, ugyanúgy, mint a burgonyakrokett.
Édesapám egy négycsillagos szállodában-Danubius Hotel- dolgozott, nyaranta sokszor voltam bent vele gyerekként, eszméletlen élmény volt belelátni egy nagy szálloda konyhájába! Természetesen minden nap kaptam a konyhaséftől egy 8-10 gombócos fagylaltkelyhet- még mindig benne van az orromban az illata!

No és akkor kit hívok játékra? 
minden kedves olvasót, aki szeretné felidézni régi emlékeit,
és nem fél szembenézni azzal, ami már elmúlt, és nem lehet többé újraalkotni

2011. július 3., vasárnap

tojás nélküli panírozás

A héten 2 nap alatt elfogyasztottam a hétre kiszabott családi tojásmennyiséget (10 db-péntektől péntekig), így ma, amikor rántott cukkinire vágytam, alternatív megoldás után kellett néznem. A megoldást, mint ahogy korábban is-itt olvashatsz róla, Bokor Katalin könyve szolgáltatta. 

1 db cukkini panírozásához szükséges mennyiség:

2 ek liszt
2-4 ek langyos zabtej

+zsemlemorzsa

A lisztet egy tálba tettem, majd lassan annyi tejet tettem hozzá, hogy feloldódjon, de azért sűrű maradjon.






Az előkészített, azaz felkarikázott, besózott cukkinidarabokat először ebbe a tésztába tettem, ezután következett a zsemlemorzsa.
Látványra így elég sápadtnak tűntek, 






de kisütés után egész jól néztek ki:
Kicsit vékonyabb lett a panírréteg, de finom! 
Persze mint minden panírnál, itt is érvényes a szabály: 
csak frissen érdemes megcsinálni, mert hamar átázik a bunda.

Nyilván sütőben kisütve egészségesebb, de nekem most sem volt annyi időm, hogy ezt tegyem, így olajban sült :S

maláta ital

Biztos nem csak a mi családunkban  hangoztatják az alkoholt fogyasztók, gyere, igyál egy kis sört, bort, egészséges, jót tesz a szervezetnek, nincs ebben semmi rossz. 
Valahol igazuk is van, a sör, bor nagyon gazdag vitaminokban. Csak azt felejtjük el, ami hasznos a sörben, borban, az nem az alkoholtartalma. 
Korábban már bemutattam az erjedetlen mustot, mint a bor tökéletes pótlását- itt olvashatjátok, most- nyár lévén a maláta italt mutatom be: vagyis az alkoholmentes sört. A maláta ital tökéletes B vitaminforrás, Bokor Katalin szerint néhány havonta érdemes megcsinálni egy-egy ilyen kúrát. 
Mi most tartjuk a maláta kúránkat. Igaz, ez az ital-a Karamalz- csak 60 %-ban tartalmaz malátát, a többi alkotóeleme a limonádé, de ízre messze ez a legfinomabb. Napi 1-2 0,33 literes üveg befigyel. ÉS ami a legjobb: a Tescoban épp akciós áron kapható. 
Vitamintartalma mellett egyébként tökéletes tejelválasztás serkentő kismamák számára.