Keresés ebben a blogban

2011. május 7., szombat

zsemle készítés

Van úgy, hogy egyszerűen megunom a kenyérsütést.  Így aztán most életemben először zsemlekészítésbe fogtam:





hozzávalók:
50 deka fehérliszt
50 deka teljes kiőrlésű liszt
2 csomag szárított élesztő
1,5 dl étolaj
2-3 dl meleg víz
só, kevés cukor

A hozzávalókat egy nagy tálban összekevertem, összeállítottam a tésztát. 1 órára meleg helyre téve kelesztettem. Amikor megkelt, 5 percig dagasztottam, majd 10-15 dekás gombócokat formáltam belőle. A zsemleformázás technikáját  itt láthatjátok. Egy kilónyi lisztből 10 db zsemle készült, ez épp elfért egy nagy gáztepsin. A zsemléket megkentem olajos vízzel, 10 percig kelesztettem, majd 35 percig 180 fokon sütöttem. Sütőből kivéve újra megkentem a tetejüket, majd konyharuhát tettem rájuk, míg kihűltek. A gyerekek valamiért nem díjazták, pedig szerintünk nagyon finomak lettek.

1 megjegyzés: