Keresés ebben a blogban

2011. április 16., szombat

búzahús (szejtán) készítése

Időnként rám jön a most valami hagyományosat ennék érzés. A húspótló szójával nem vagyunk közelebbi barátságban, így most szejtánnal próbálkoztam. Azaz a gumihússal, ahogy mi hívjuk.
A szejtán, azaz a búzasikér egy fehérjekészítmény, teljesen természetes anyag, a búza része.
Ebben a formában található meg a boltokban:







4 ek szejtánt 4 ek meleg vízzel összekevertem,majd gumiszerű bucikat formáltam belőle. Érdemes a porhoz magához is fűszereket tenni, illetve egy kevés sütőport. Így puhább lesz majd. 

10 percig állni hagyjuk.
Addig egy nagyobb lábosba vizet forralunk, melyhez fűszereket: só, vegeta-teszünk.


A bucikat beletesszük a lobogó vízbe, és 10 percig főzzük.

Ezután felszeleteljük-a további felhasználástól függően, majd még 10 percre visszatesszük a vízbe. 

A szejtán további sorsa már az elkészítendő ételen múlik.



Én végül összeturmixoltam, és pörköltes alapot készítve hozzá serpenyős krumplival tálaltam. 

Az igazság az, hogy igazán finom másnapra lett. Valahogy kellett egy nap ahhoz, hogy összeérjenek az ízek. ÉS még a gyerekeknek sem fájt tőle a hasa. Megtartjuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése